Bereczki Zoltán Klub – 2006. február 4.

Úgy háromnegyed 6 lehet. Besétálok a Fészek Művészklub bejáratán és vagy harminc, többségében női szempár szegeződik rám, akik már a lépcsőn állnak, hogy minél jobb helyet szerezhessenek majd a kapunyitásnál. Én inkább távolabb húzódom, azért intek pár ismerősnek. A tömeg pedig egyre csak gyűlik. Mire észbe kapok, már tolonganak a népek, és repesve várják, hogy elfoglalhassák helyeiket.

Végre szabad utat kapunk, néhányan rohanni kezdenek. Ekkor felidéződik bennem néhány jelenet régebbi filmekből végkiárusításokról, illetve Beatles koncertekről. Mosolyogva sétálok be a terembe és kiválasztok magamnak egy megfelelő helyet. Mint az nem sokkal ezután kiderül, nagyon is jól döntöttem, ugyanis a művészek mellettem elhaladva jönnek be a színpadra.

Beáll a tisztelt zenekar, elfoglalja helyét Juliska (Szinetár Dóra) és Bözsi (Janza Kata), a vokalista lányok és végül Bereczki Zoltán művész úr is befut. Kezdetét veszi a buli.

Lüktet a Simply Red Something got me started című műremeke, jönnek az elmaradhatatlan Bereczki nóták, így az Őrjíts meg és az Elvarázsoltál.

Betoppan az egyik vendég, Aczél Gergely, rögtönzött interjúvolás veszi kezdetét, Bereczki Zoltán csap fel riporternek nem kis sikerrel. Sztorizgatás, miegyéb, majd ismét zene. Rise and Fall Sting & Craig David után szabadon, Santana és Rob Thomas Smooth-ja, Kool & the Gang dalok (Get down on it, Fresh), nagy lelkesedéssel fűszerezett Wake me up before you go-go, és nem kisebb sikerű Blame it on the boogie, szárnyaló és magával ragadó Tears in heaven, jazzes Kissing a fool, a címéhez hű Celebration.

Persze a másik vendég, Szabó P. Szilveszter sem maradhat ki a jóból. Nem elég, hogy Ő maga is interjúalannyá válik, és zavarba hozza riporterét; hogy hatalmas, őrjöngő tapstól kísérelve előadja Heródes király dalát; hogy Bereczki Zolival kart karba öltve elénekli a Primadonnát és a frenetikus Afrikát a közönséget is megdaloltatva; hogy legidázza a vokalista lányokat, még a 2006-os Bereczki naptárak kisorsolásában is segédkezik, tegyük hozzá, nem mindig a legnagyobb haszonnal, de mindenképpen szórakoztatóan.

Aztán Bereczki művész úr még egyszer felszólít rá, hogy őrjítsük meg, mi ennek próbálunk eleget tenni. A végéről pedig nem maradhat el a Smooth Criminal, aminek velejárója a fekete Jacksonos kalap és a lehengerlő tánc is.

A zárás meg mi lehetne más, mint a Fame?! Önfeledt tánc a közönségben, majd meghajlás a színpadon, hálás taps és felkapcsolják a lámpákat. Mindenütt elégedett arcok.

(megjegyzés: mindez a sorrend és a teljesség igénye nélkül, hiszen pl. kit érdekel a szünet?)

Néhányan (köztük szerény személyem is) azért még várakoznak lent egy darabig, hátha van ránk ideje még valakinek. Nagyon jól gondoljuk. Ugyan Szabó P. Szilveszter csak a nagyon elszánt rajongókat tiszteli meg aláírásával, miközben suhan föl, s alá, Bereczki Zoli szokásához híven lesétál a lépcsőn, körbemosolyog és várja, ki lép oda hozzá. Kezdetét veszi az autogramosztogatás, a közös képek készítése és némi beszélgetés.

Majd következik a fájdalmas elköszönés, bár azt mondják egyesek „búcsúnk is boldogít”. És ebben lehet valami… Öröm jó éjt kívánni az elbúcsúzó művészeknek (Bereczki Zoli mosolya nem hervad), akik kedvesen viszonozzák a gesztust, ugyanígy a közönség tagjainak (esetünkben a legkitartóbb magnak), akik még mindig az előadás hatása alatt elindulnak hazafelé, és valószínűleg még dúdolnak magukban.

Hála és köszönet az egész bagázsnak, akik lehetővé tették ezt az estét! Mind az előadóművészeknek, mind a zenészeknek, mind a technikusoknak, mind a szervezőknek és nem utolsó sorban a remek közönségnek!

A Fame című musical egyik dalából idézvén zárom soraimat. Úgy érzem, ez adja vissza legjobban, miről is szól mindez…

„Ha valaki művész, a színpadon élet lesz és tűz, mert valami mélyben rejlő láng minden sort átfűt…”

Írta: Szabó Melinda Gertrúd (Molina)